Welcome
Who is Catullus?   Links
Catullus Forum   Search Translations
 

  Available Hungarian translations:  
 
1 2 2b 3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 14b 15 16 17 21
22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
32 33 34 35 36 37 38 39 40 41
42 43 44 45 46 47 48 49 50 51
52 53 54 55 56 57 58 58b 59 60
61 62 63 64 65 66 67 68 69 70
71 72 73 74 75 76 77 78 78b 79
80 81 82 83 84 85 86 87 88 89
90 91 92 93 94 95 95b 96 97 98
99 100 101 102 103 104 105 106 107 108
109 110 111 112 113 114 115 116
 

 Available languages: 
 
Latin
Afrikaans   Albanian   Arabic
Brazilian Port.   Bulgarian   Castellano
Catalan   Chinese   Croatian
Czech   Danish   Dutch
English   Esperanto   Estonian
Finnish   French   Frisian
German   Greek   Gronings
Hebrew   Hindi   Hungarian
Interlingua   Irish   Italian
Japanese   Korean   Limburgs
Norwegian   Persian   Polish
Portuguese   Rioplatense   Romanian
Russian   Scanned   Serbian
Spanish   Swedish   Telugu
Turkish   Ukrainian   Vercellese
Welsh  
 

 Gaius Valerius Catullus     
About Me
Send a Reaction
Read Reactions
 

 
Carmen 66 (in Hungarian by Devecseri Gábor)
<<  •  >>
Available in Latin, Chinese, Croatian, English, French, Hungarian, Italian, Scanned, and Vercellese. Compare two languages here.
Az, ki a tág égbolt minden sugarát kikutatta,
s tudja, mikor kél föl s nyugszik a csillagi fény,
és hogy a gyors napnak lobogása mikor csökken meg,
s mily megadott éjen tűnnek a csillagok el,
s hogy Triviát titkon mint hívja le vágya, az édes,
égi körútjáról latmosi szikla alá,
égi tüzek közt az látott engem: Bernice
hajfürtjét, látott messzeragyogni Conon;
mert felajánlott istennők seregének az úrnőm,
zsenge kecses karját tárva ki, esküdözött,
áldott násza után amikor tovaszállva azonnal
kélt a király földig rontani Assyriát,
még édes nyomait hordozva az éji ccsatának,
melyben zsákmányul nyerte a szűz ölelést.
Gyűlöli tán a leányka Venust, vagy csak hamisan sír,
s örvendő szüleit rászedi könnyeivel,
melyeket ont bőven, ha a nászszoba belseje zárva?
Isteneimre! Bizony nem szive mélye jajong.
Ifjú királynőmnek sok jajszava erre tanított,
míg új férje a bősz had mezejére vonult.
Vagy nem elárvult ágyad volt, ami megszomorított;
drága fivéred bús búcsúja gyászod oka!
Dúlt ez a gond mélyen, csontodnak legvelejében!
aggódtál, eszedet vesztve, egész szivedet
fájlaltad, s lankadt érzéked mind! pedig apró
lánykorod óta tudom, mennyira hősszívű vagy.
Vagy már elfeleded nagy tetted, mely fejedelmi
nászt nyert el, a nálad rá derekabb nem akadt?
S mily szomorú szókkal búcsúztál mégis uradtól!
mint dörzsölte kezed két szemedet! Jupiter!
Mekkora isten tett ily mássá? vagy, ki szerelmes,
távol a kedvestől nem szeret élni soká?
Édes hitvesedért ott engem az égilakóknak,
nem bikavér nélkül, híven igért a szavad,
csak hazatérjen még! S győzött nem sokkal utána
Ázsia földje fölött férjed, Egyiptom ura.
Mindezekért én most föl az isteni körbe kerültem,
új adományként így váltva be régi szavad.
Kelletlen távoztam a fődről messze, királynőm,
kelletlen: te magad vedd, s a fejed, szavamat!
s fődre ki álnokul esküdözik, jogosan bűnhődjék!
csakhogy a vasnak, mondd, ellene állni ki tud?
Még az a legmagasabb hegy is eldőlt, melyen a fénylő
thiai sarj átlép, összeomolt, mikor új
tengert tárt fel a méd, és barbár ifjú sereggel,
gályahadával kélt át az Athos közepén.
Hajfürt mit tehet ott, hol a szirt is hódol a vasnak?
Bár a chalyps nemzet veszne ki, ó, Jupiter!
S az, ki a vasnak erét legelőbb fürkészte a földben
egykor s elsőnek verte keményre vasát!
Gyászolták sorsom, kik nemrég még velem éltek,
fürttestvéreim, és ekkor a földre suhant
Memnon gyermeke, bólogató szárnnyal hasogatva
fönti leget, nem más: locrisi Arsinoe
légjáró lova: elragadott, vitt, szállva, Venushoz,
fellegek árnyain át, s tiszta ölébe letett.
Szolgáját azután Zephyritis küldte el értem,
ő, ki conopusi part nagy görög asszonya most.
Ekkor az istennő, hogy az égbeli tarka tüzek közt
már ne lobogjon árván, szép aranyos korona,
mely Ariadnén díszlettél, mi is ott szikrázzunk,
szőke fejecskének szálai áldozatul:
engem, ahogy könnytől ázottan az égbe elértem,
új csillagzatnak régi tüzekhez emelt.
Mert érintem a Szűz sugarát s a mogorva Oroszlánt,
és a Lycaon-lány medvealakja felé
fordulok, ott nyugszom le, vezetve a lomha Bootest,
őt, aki későn hull Oceanusba alá.
S bárha az égilakók lépdelnek rajtam az éjben
s nappal Tethys, az ősz, úra ölébe fogad
(engedd, hogy szabadon szóljak, Rhamnus-beli szent szűz,
mert el nem rejtem, félve sem, azt, mi igaz,
még ha a sok haragos csillag szava szerteszakít is,
mégis, igaz kebelem titkait elrebegem):
nem vagyok oly boldog mindettől: távol a fődtől
lennem megszomorít, kín, mi keresztrefeszít;
mert, míg lány voltál, úrnőm, míg gondtalan éltél,
ott veled élveztem sok-sok ezer kenetet.
S most, lányok, ha kivánt fényével az ünnepi fáklya
hozzáad, szerető hitveseteknek előbb
testetek át se is adjátok, megmeztelenítve
melleteket, míg nem küldi nekem nevető
áldozatát az onyx, de csupán a tiétek, a törvény
nászát tartóké: mert aki bűnbeesik,
hasztalan és hitvány adománya a porba ivódjék,
mert aki méltatlan, már adománya se kell.
Nektek, házas nők, méginkább lakja szüntelen
szép összhang lakotok, lakja örök szerelem.
És te, királynőm, majd, fölnézve a csillagos égre,
ünnepi mécslánggal hogyha Venushoz csengsz,
ott engem - ki tiéd voltam - ne kívánj a kenettől
árván hagyni, de hintsd bőven elémbe is azt.
Mért tart vissza az ég? Bár ismét fürtje lehetnék!
S égne Vízöntőhöz legközelebb Orion!
© copyright 28-10-2011 by Devecseri Gábor
Share this text:


Feel free to post messages about this carmen in the Carmen 66 section of the Catullus Forum.
The latest posts are:
 


  © copyright 1995-2013 by Rudy Negenborn