Welcome
Who is Catullus?   Links
Catullus Forum   Search Translations
 

  Available Hungarian translations:  
 
1 2 2b 3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 14b 15 16 17 21
22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
32 33 34 35 36 37 38 39 40 41
42 43 44 45 46 47 48 49 50 51
52 53 54 55 56 57 58 58b 59 60
61 62 63 64 65 66 67 68 69 70
71 72 73 74 75 76 77 78 78b 79
80 81 82 83 84 85 86 87 88 89
90 91 92 93 94 95 95b 96 97 98
99 100 101 102 103 104 105 106 107 108
109 110 111 112 113 114 115 116
 

 Available languages: 
 
Latin
Afrikaans   Albanian   Arabic
Brazilian Port.   Bulgarian   Castellano
Catalan   Chinese   Croatian
Czech   Danish   Dutch
English   Esperanto   Estonian
Finnish   French   Frisian
German   Greek   Gronings
Hebrew   Hindi   Hungarian
Interlingua   Irish   Italian
Japanese   Korean   Limburgs
Norwegian   Persian   Polish
Portuguese   Rioplatense   Romanian
Russian   Scanned   Serbian
Spanish   Swedish   Telugu
Turkish   Ukrainian   Vercellese
Welsh  
 

 Gaius Valerius Catullus     
About Me
Send a Reaction
Read Reactions
 

 
Carmen 68 (in Hungarian by Devecseri Gábor)
<<  •  >>
Available in Latin, Chinese, Croatian, English, French, German, Hungarian, Italian, Scanned, and Vercellese. Compare two languages here.
Hogy balsors-verten, keserű bajtól leteperten,
még friss könnyek közt írsz nekem íly levelet,
a kérsz: a hajótörtet, tajtékos víz kivetettet
mentsem meg, segitőn, már a halál küszöbén,
mert a kegyes Venus őt nem hagyja pihenni becéző
álomban, szomorú özvegyi ágya ölén,
s föl nem üdítik a Múzsák édes dallal, a régi
költökével, míg ébren eként kesereg
- jólesik ez nékem, mert így hívsz: ,,drága barátom”,
s ily adományt esdesz, múzsait és venusit;
csakhogy az én kínom se maradjon titkon előtted,
Manlius, és sose vélj lomha barátnak, ezért
halld, hogy a balsorsnak milyen áradatába merültem,
és a lesúlytottól víg adományt ne kívánj.

Akkoridőtt, hogy először bújtam férfiruhába
és éltem viruló korban a játszi tavaszt,
épp eleget játszottam: az istennő se feled, ki
gondok közt keserűt s édeset egybekever;
csakhogy e játékot testvérem veszte elűzte
gyásszal: jaj, te fivér, gyászosan elragadott,
jaj, boldogságom széttörte örökre halálod,
nemzetségünk is sírba került teveled,
veszteddel valamennyi öröm kiveszett a szivemből,
hisz te növelted mind édesen és szeretőn.
Lelkemből a halálod után száműztem egészen
mind e tanulmányt és szellemi szép örömöt.
S így, ha te ezt írod: ,,Veronát csúnya, Catullus,
laknod, mert aki itt ér valamit, valahány
ott melegíti a tagjait elhagyatott heverődön”,
ez nem is annyira csúf, Manlius: ez szomorú.
Nézd el hát, ha, mit éntőlem nagy gyászom elorzott,
néked meg nem adom: nélkülözöm magam is.
Mert hogy a költőknek bővében nem vagyok, annak,
lásd, oka: Rómában tartom az otthonomat,
székhelyem ott van, időm ott töltöm többnyire; egy kis
könyvestok jött csak, sok közül, útra velem.
S mert így van, kérlek, sose higgyél rosszakaródnak,
vagy nem elég hálás jószívű, bőkezűnek,
mindkét kívánságod amért nem teljesítettem:
hisz kérés nélkül teljesítem, ha tudom!

Nem hallgathatom el, Múzsák, hogy mily komoly ügyben
volt a segítőm, s mily szívesen, Alliusom:
száll az idő, feledő évszázadok el ne takarják
ezt a szívességet, el ne borítsa vak éj:
elmondom nektek, ti meg aztán sok-sokezernek,
s kérlek, mondja tovább, még mikor agg is, e könyv.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
és holtában is így nőjön a híre tovább,
és neve elhanyagolt ne legyen soha Alliusomnak,
vékony hálóval fönt be ne szője a pók.
Tudjátok, kettős Amathusia mennyi keservvel
kínzott s mily tűzzel marta-györörte szívem;
forrongtam, valamint Trinacria sziklai bérce
s oetai Thermopylae Malia-béli vize,
és a szemem sose szűnt örökös zokogásban epedni,
két orcám ázott könnyei zápora közt.
Mint a magas csúcson tisztán ragyogó patakocska,
mely a mohos kőről szökken alá sebesen,
s gördül a völgynek ölén lefelé örökös zuhatagban,
majd meg a sűrű tömeg közt viszi útja tovább.
s lankadt vándornak leszen édes vigasza végül,
hogyha a hőségtől fölrepedezget a rét,
s mint hajósokhoz feketült-örvényű viharban
lágy fuvallattal jő végül az enyhe idő,
mert már Polluxhoz, Castorhoz imádkoztak már:
nékem eképpen adott Allius enyhületet.
Tág utat ő tárt énnékem tiltott területre,
úrnőmhöz vezetett, adva derék fedelet,
melynek alatta szerelmünket tudtuk gyakorolni.
Fénylő istennőm jött oda óvatosan,
állt a csiszolt küszöbön ragyogó talpával először,
s vallott jöttéről könnyű-neszű saruja,
mint ahogyan hajdan, szerelemmel lépve a házba,
Protesilaoshoz Laodamia került,
hasztalan épült házba, ahol szent áldozatállat
vére nem engesztelt égilakókat előbb.
Semmi ne tessék énnekem úgy, Rhamnus-beli szent szűz,
hogy haragoszívűvé váltsam az ég urait.
Vágyik az éh-oltár szent vérre: halála a férjnek
Laodamiát is megtanította reá,
mert nem ölelte soká fiatal férjét, bizony egy-két
tél sem jött hosszú éjeivel, lobogó
vágyát végre betölteni, hogy majd tudja a széttört
házasság sorsát hordani egymaga is;
s erről jól tudták, hogy nincs már messze, a Párkák,
Ilion aljához nyomban amint kivonul:
mert maga ellen hívta az argív nép kitűnőit
Trója, a szép Heléné elragadása miatt.
Trója, mely Ázsia és Európa közös temetője,
hősök s hőstettek megkeserült hamuja,
Trója, fivéremnek gyászos temetője ugyancsak.
Ó, jaj, testvérem, gyászosan elragadott!
Jaj, te szemem szép fénye, ki így elhagytad a testvért,
nemzetségünk is sírba került teveled;
veszteddel valamennyi öröm kiveszett a szívemből,
hisz te növelted mind édesen és szeretőn.
Ki most oly távol, nem az ismert síri helyeknek,
nem kedves rokonok hamvainak közelén,
ám a gonosz Trójának, a balsors áldozatának
távoli partjában fogva takar be a föld.
Akkoriban, mondják, otthagyták tűzhelyüket mind
Trója felé szállván ifjú görög daliák,
hogy rablott szeretőjének Paris úgy ne örüljön
békében békés nászszoba biztos ölén.
Hitvesed ott pusztult, gyönyörűszép Laodamia,
ő, ki oly édes volt: lelkedet életedet
vitték el; hisz olyan szerelemnek forgatagába
hulltál, forrongó vágyban a mélybe alá;
mint görögök mondják, ily mély ama cyllenei
Pheneusnak termő, rég mocsaras talaja,
mit kikapart bátran velejéből hajdan a hegynek
Amphitryon hazudott gyermeke, akkoridőtt,
hogy biztos nyilait Stymphalus szörnyei ellen
lőtte ki, hitványabb gazda parancsa szerint,
hogy több istenség koptassa az ég kapuját majd,
a hogy Hébé hosszan már ne legyen hajadon.
Áma te érzelmed mélyebb volt, mint az örvény,
s megtanított, szűzet, végre viselni igát:
mert aggnak sem olyan kedves, kit ringat egyetlen
lánya, a már későn megszületett unoka,
kit föllelt örökösnek végre az ősi vagyonhoz,
és a nevét hiteles végakaratba veszi,
s ezzel rút örömét a lecsúszott kapzsi rokonnak
s űzi az ősz főtől messze a dögkeselyűt;
hószínű párjának nem örül soha így a galamb sem,
melyről azt mondják, még tüzesebben akar
a tud harapó csőrrel csőrről csippenteni csókot,
mint a legégőbb nő, legszilajabb szerető.
Őrjöngő örömüknél is lobogóbban örültél,
rögtön, amint elnyert szőkehajú jegyesed.
És vagy csak csöppet vagy csöppet sem hidegebben
jött az ölembe az én drága napom, sugaram;
gyakran szállongott, itt-ott, körülötte Cupido,
szép sáfrány ingben, töndökölő tüzesen.
S bárha Catullusszal be sem éri, szemérmes az úrnő,
elnézem neki kis megcsalatásaimat,
hogy, botorul féltvén, ne legyek terhére dühömmel.
Hisz lobogó mérgét gyakran a legmagasabb
nagy Juno ugyanígy elfojtja, ki tudja pedig jól,
hogy mindent-ölelő Juppiter oly csapodár.
Mégis, az istennel sose mérjünk össze halandót,
hát ne legyek hozzá ősz apaként szigorú.
Ő sem az apjának jobbján lépett be lakomba,
ünnepi asszír olaj illatozása között;
titkos ajándékkal jött hozzám, s hallgatag éjben
adta a férjétől elragadott örömöt.
Hát elegendő, hogy mindig csak enyém az olyan nap,
mit ragyogó kővel megjelöl és kiemel.

Íme, csak ez telt tőlem, e dal, mit most befejezvén,
sok szolgálatodért átadok, Alliusom,
hogy nevedet rút rozsdával ne takarja el immár
egy nap sem, sem ez itt, sem pedig az vagy amaz.
S mindama jót, mit rég Themis osztott hajdani jámbor
népnek, nyújtsák át isteneink neked is:
légy boldog te magad s a te Életed, és az a ház is
hol vigadoztunk, és annak az asszonya is,
és Anser, ki nékünk alkalmat először adott volt,
ő, akitől minden jó örömöm született.
És legelőbb, ki magamnál sokkal több nekem: ékes
napsugaram, ki ha él, nékem is édes a lét.
© copyright 28-10-2011 by Devecseri Gábor
Share this text:


Feel free to post messages about this carmen in the Carmen 68 section of the Catullus Forum.
The latest posts are:
 


  © copyright 1995-2013 by Rudy Negenborn