Rajta, hendecasyllabus-sereg, most
jertek mind ide, rajta, mindenünnen !
Egy csúfképű ribanc velem bolondját
járatná: nem akarja visszaadni
táblátok. De ti tűritek ? Gyerünk csak,
űzzük őt, követeljük egyre vissza.
Kérditek, ki e nő ? Ki lomha testét
úgy riszálja, ha jár, s ki, mint a gall eb,
nyílt szájjal vigyorog, hisz ismerős ő.
Álljátok körül és kiáltsatok rá:
”Piszkos szajha, te, visszaadd a könyvet,
add már vissza, te csúf ribanc, a könyvet !”
Nem törödsz vele ? Ó, piszok, te, ringyó,
sőt annál is alantasabb, silányabb.
Csakhogy ez nem elég, ha úgysem érünk
el semmit, legalább piruljon el vas
arca ennek a szemtelen szukának:
föl megint, de kiáltsatok nagyobbat:
”Piszkos szajha, te, visszaadd a könyvet,
add már vissza, te csúf ribanc, a könyvet !”
Erre sem hederít, ez is hiába.
Máshogy kell ezután beszélni hozzá,
hátha többre megyünk, kiáltsatok rá:
”Add már vissza, te tiszta szűz, a könyvet !”

Adeste, hendecasyllabi, quot estis
omnes undique, quotquot estis omnes.
Iocum me putat esse moecha turpis,
et negat mihi nostra reddituram
pugillaria, si pati potestis.
Persequamur eam et reflagitemus.
Quae sit, quaeritis? Illa, quam videtis
turpe incedere, mimice ac moleste
ridentem catuli ore Gallicani.
Circumsistite eam, et reflagitate,
"moecha putida, redde codicillos,
redde putida moecha, codicillos!"
Non assis facis? O lutum, lupanar,
aut si perditius potes quid esse.
Sed non est tamen hoc satis putandum.
Quod si non aliud potest ruborem
ferreo canis exprimamus ore.
Conclamate iterum altiore uoce.
"Moecha putide, redde codicillos,
redde, putida moecha, codicillos!"
Sed nil proficimus, nihil mouetur.
Mutanda est ratio modusque vobis,
siquid proficere amplius potestis:
"pudica et proba, redde codicillos."