Majd alul-fölül érzitek, ti fickók,
rongy Aurelius és parázna társa:
Furius, kik a verseim miatt, mert
kissé pajkosak, engem is puhánynak
véltek. Mert a kegyes poéta légyen
tiszta és ne a költeménye, arra
nincs szükség: sava-borsa éppen akkor
van, ha csíntalan és nem oly szemérmes
és a kéjre fölingerelni képes:
nem kis gyermekeket, de azt, ki szõrõs
s föl sem tudja emelni lomha tagját.
S míg olvastok ezernyi csókjaimról,
Azt, hogy férfi vagyok, nem értitek meg ?
Majd alul-fölül érzitek, ti fickók.

Pedicabo ego vos et irrumabo,
Aureli pathice et cinaede Furi,
qui me ex versiculis meis putastis,
quod sunt molliculi, parum pudicum.
Nam castum esse decet pium poetam
ipsum, versiculos nihil necesse est;
qui tum denique habent salem ac leporem,
si sunt molliculi ac parum pudici,
et quod pruriat incitare possunt,
non dico pueris, sed his pilosis
qui duros nequeunt movere lumbos.
Vos, quod milia multa basiorum
legistis, male me marem putatis?
Pedicabo ego vos et irrumabo.