CATULLUS
Ó, te, ki oly kedves vagy a férjnek is, és az apának
szintén, üdvözlégy, Juppiter áldjon ezért,
házkapu; mondja a hír: Balbust szolgáltad igyekvőn,
míg az öreg maga volt ebben a házban az úr;
s mondja a hír: a fiát szolgálod már nem igyekvőn,
mert az öreg kiterült, s házasok ajtaja vagy.
Rajta, közöld, mért mondja a hír, hogy megváltoztál
s nem vagy oly hű, mint hajdan, a gazda iránt.

HÁZKAPU
Ez nem az én bűnöm, rámkenték (és ne szeressen,
hogyha nem így van, e ház új ura, Caecilius);
ember nincs, ki rám vétket foghatna akármit
mégis a házkapuról véli a vétket a nép,
mert ha akármit lel, mit nem helyesen cselekedtek,
rámkiabál rögtön: ,,Csak te vagy itt a hibás!”

CATULLUS
Ezt bizony egyetlen szóval nem elég ha kimondod;
tudják és lássák mindenek, úgy bizonyítsd.

HÁZKAPU
Hogy tehetem? Nem kérdeznek, ki se vágy e tudásra.

CATULLUS
Hallani én akarom: mondd nekem el, ne habozz.

HÁZKAPU
Azzal kezdem hát: mikor átadták a menyasszonyt
szűzként, nem volt szűz. Ámde korántsem a férj
nyúlt hozzá hamarabb: lágyabb volt tőre a zsenge
céklánál, fityegett, ing közepére se tört:
apja a férjnek volt, mondják, ki az ágyba berontott
és a szegény házat bűnbe sodorta vele;
vagy mert vak szerelem lobogott vétkez szive mélyén,
vagy nem volt képes nemzeni lomha fia,
s jobbizmú valamit kellett föllelni akárhogy,
mely a leánykának végre megoldja ővét.

CATULLUS
Hát jeles édesapáról szólsz, csuda áhítatosról,
róla, ki sarjának jól az ölébe vizelt.

HÁZKAPU
S ez még nem minden, mit jól tud Brixia róla
Brixia, mely Cygnus vára alatt terül el,
ott, hol a Mella folyik, lágy árral, szőke habokkal,
Brixia, Veronám anyja, a hőnszeretett;
mondja, hogy őt Cornelius is bűnös bujasággal
tette magáévá, s kívüle Postumius.
Kérdezi tán valaki: ,,S mindezt honnan tudod, ajtó?
hisz meg sem moccansz, állsz az urad küszöbén,
nem szabad elmenned, sose hallod a nép fecsegését,
deszka szorít, s e lakot csak kinyitod, becsukod.”
Gyakran hallottam, mint suttog halk susogással
szolgálóinak ő sorra e vétkeiről,
névről emlegetett mindenkit, hitte felőlem,
hogy nincsen nyelvem, sem kifigyelni fülem.
Még valakit tett hozzájuk, kit nem nevezek meg,
ráncba ne vonja vörös-szőrű szemöldökeit.
Megtermett fickó, kire egykor pört zúdított egy
színlelt terhesség és hazudott születés.

O dulci iucunda uiro, iucunda parenti,
salue, teque bona Iuppiter auctet ope,
ianua, quam Balbo dicunt seruisse benigne
olim, cum sedes ipse senex tenuit,
quamque ferunt rursus gnato seruisse maligne,
postquam es porrecto facta marita sene.
dic agedum nobis, quare mutata feraris
in dominum ueterem deseruisse fidem.
'Non (ita Caecilio placeam, cui tradita nunc sum)
culpa mea est, quamquam dicitur esse mea,
nec peccatum a me quisquam pote dicere quicquam:
uerum istius populi ianua qui te facit,
qui quacumque aliquid reperitur non bene factum
ad me omnes clamant: ianua, culpa tua est.'
Non istuc satis est uno te dicere uerbo.
sed facere ut quiuis sentiat et uideat.
'Qui possum? nemo quaerit nec scire laborat?'
Nos uolumus: nobis dicere ne dubita.
'Primum igitur, uirgo quod fertur tradita nobis,
falsum est. non illam uir prior attigerit,
languidior tenera cui pendens sicula beta.
numquam se mediam sustulit ad tunicam;
sed pater illius gnati uiolasse cubile
dicitur et miseram conscelerasse domum,
siue quod impia mens caeco flagrabat amore,
seu quod iners sterili semine natus erat,
ut quaerendum unde foret neruosius illud,
quod posset zonam soluere uirgineam.'
Egregium narras mira pietate parentem.
qui ipse sui gnati minxerit in gremium.
Atqui non solum hoc dicit se cognitum habere
Brixia Cycneae supposita speculae,
flauus quam molli praecurrit flumine Mella,
Brixia Veronae mater amata meae,
sed de Postumio et Corneli narrat amore,
cum quibus illa malum fecit adulterium.
dixerit hic aliquis: quid? tu istaec, ianua, nosti,
cui numquam domini limine abesse licet,
nec populum auscultare, sed hic suffixa tigillo
tantum operire soles aut aperire domum?
saepe illam audiui furtiua uoce loquentem
solam cum ancillis haec sua flagitia,
nomine dicentem quos diximus, utpote quae mi
speraret nec linguam esse nec auriculam.
praeterea addebat quendam, quem dicere nolo
nomine, ne tollat rubra supercilia.
longus homo est, magnas cui lites intulit olim
falsum mendaci uentre puerperium.'