Ó, Colonia, hagy hidat kívánsz, ünnepi táncod
ropni, mert a te meglevõ kis hidad nagyon ingó
deszkalábakon áll s nagyon korhadt már a gerenda,
félsz, hogy összerogy és a tó mély ölébe hanyatlik;
hát legyen hidad és miként óhajtod, legyen oly jó,
járják bár Salisubsilus táncát rajta, erõsen
álljon, hogyha elõsegítsz egy tréfát örömömre:
Kívánom, hogy egy ismerõs polgártársam e hídról
pottyanjon le a mélybe és fejjel hulljon a sárba,
csak tedd meg, hogy ez ott legyen, hol bûzös mocsaradnak
tág örvénye legundokabb s legmélyebbre sodorja.
Szörnyen ostoba ember õ, bölcsebb nála az apja
karján ringva elaltatott kétéves csecsemõ is.
Mert elvett feleségül egy bimbózó fiatal lányt -
édesebb ez a kisleány gyöngéd kis gödölyénél,
jobban kéne vigyázni rá, mint szõlõre, ha érett -
õ meg játszani hagyja és azt sem bánja, hová megy,
férfiként se viselkedik, csak, mint egér az árok
mélyén, béna, ha már ligur bárd döntötte a földre,
s úgy hat rá az egész világ, mintha rajta se volna.
Éppilyen, csupa bambaság, nem lát, hallani sem hall,
s arról, hogy maga is van-é, vagy nincs, sincs tudomása.
Most hát fejjel elõre csak hulljon vízbe hidadról,
(tompa együgyüsége tán fölriadva elillan)
szennyes, súlyos iszapba és hagyja el tunya lelkét,
úgy, mint vaspapucsát makacs nyúlós sárban az öszvér.

O Colonia, quae cupis ponte ludere longo,
et salire paratum habes, sed vereris inepta
crura ponticuli axulis stantis in redivivis,
ne supinus eat cavaque in palude recumbat:
sic tibi bonus ex tua pons libidine fiat,
in quo vel Salisubsali sacra suscipiantur,
munus hoc mihi maximi da, Colonia, risus.
Quendam municipem meum de tuo volo ponte
ire praecipitem in lutum per caputque pedesque,
verum totius ut lacus putidaeque paludis
lividissima maximeque est profunda vorago.
Insulsissimus est homo, nec sapit pueri instar
bimuli tremula patris dormientis in ulna.
cui cum sit viridissimo nupta flore puella
et puella tenellulo delicatior haedo,
adseruanda nigerrimis diligentius vuis,
ludere hanc sinit ut lubet, nec pili facit uni,
nec se sublevat ex sua parte, sed velut alnus
in fossa Liguri iacet suppernata securi,
tantundem omnia sentiens quam si nulla sit usquam;
talis iste meus stupor nil videt, nihil audit,
ipse qui sit, utrum sit an non sit, id quoque nescit.
Nunc eum volo de tuo ponte mittere pronum,
si pote stolidum repente excitare veternum,
et supinum animum in gravi derelinquere caeno,
ferream ut soleam tenaci in voragine mula.