Mézesszáju Juventius, édes csókot osztani
játékod közben tőled; az ambrosia
nincs olyan édes, mint az a csók volt; ámde utána
megbűnhődtem, mert kérve bocsánatodat,
órákig kínlódtam, akár a keresztrefeszített,
sírásomtól nem lett haragod szelídebb.
Rögtön csókom után bő vízzel mostad az ajkad
s dörzsölted buzgón két kezed ujjaival,
hogy számról valahogy ne ragadjon szádra betegség,
mintha utolsó rongy nyála lehetne azon.
Nem késtél azután átadni kegyetlen Amornak
és minden kínnal sújtani árva fejem,
annyira, hogy csókod számomra nem ambrosiás már,
már sokkal keserűbb, mint a hunyor levele.
Jaj, te ilyen szörnyen törlöd meg a gyönge szerelmet,
tőled több csókot nem lopok én ezután.

Surripui tibi, dum ludis, mellite Iuventi,
suaviolum dulci dulcius ambrosia.
verum id non impune tuli: namque amplius horam
suffixum in summa me memini esse cruce,
dum tibi me purgo nec possum fletibus ullis
tantillum vestrae demere saevitiae.
nam simul id factum est, multis diluta labella
guttis abstersisti omnibus articulis,
ne quicquam nostro contractum ex ore maneret,
tamquam commictae spurca saliva lupae.
praeterea infesto miserum me tradere amori
non cessasti omnique excruciare modo,
ut mi ex ambrosia mutatum iam foret illud
suaviolum tristi tristius elleboro.
quam quoniam poenam misero proponis amori,
numquam iam posthac basia surripiam.