Gellius, azt hittem, hogy hozzám ebben a vészes,
szürnyű szerelmemben hű leszel és egyenes,
nem minthogyha hitem lett volna, hogy állhatatos vagy
s bármi gyalázattól visszafogod magadat,
csak, mivel úgy láttam, hogy néked anyád se, húgod se
az, ki miatt szívemet marta e nagy szerelem.
És noha összekerültünk már mi is éppen elégszer,
mégsem hittem, hogy néked ez oknak elég.
Ám te elégnek tartottad, mert minden alantas,
elfajzott tettben megleled élvezeted.

Non ideo, Gelli, sperabam te mihi fidum
in misero hoc nostro, hoc perdito amore fore,
quod te cognossem bene constantemue putarem
aut posse a turpi mentem inhibere probro;
sed neque quod matrem nec germanam esse videbam
hanc tibi, cuius me magnus edebat amor.
et quamuis tecum multo coniungerer usu,
non satis id causae credideram esse tibi.
tu satis id duxti: tantum tibi gaudium in omni
culpa est, in quacumque est aliquid sceleris.