Õ úgy tûnik nékem, hasonlatos az istenhez,
És hogy õ, ha szabad ilyet mondani, felülmúlja az isteneket,
Aki veled szemben ülve újra meg újra rád néz és hallgat téged,
az édesen nevetõt, amely tõlem, a szerencsétlentõl
elrabolja az összes érzésemet: mert amint meglátlak téged,
Lesbia, semmi hang nem jön ki a számon,
a nyelvem megbénul, finom tûz
terjed szét mélyen a tagjaimba, a füleim csengenek belülrõl a hangodtól,
mindkét szememet kettõs sötétség fedi el.
O Catullus, a "nyugalom" terhedre van,
a "nyugalom" miatt ujjongsz s vágyódsz szerfelett,
pedig a nyugalom korábban királyokat és
virágzó városokat tett tönkre.

Ille mi par esse deo videtur,
ille, si fas est, superare divos,
qui sedens adversus identidem te
spectat et audit
dulce ridentem, misero quod omnis
eripit sensus mihi: nam simul te,
Lesbia, aspexi, nihil est super mi
vocis in ore,
lingua sed torpet, tenuis sub artus
flamma demanat, sonitu suopte
tintinant aures, gemina teguntur
lumina nocte.
Otium, Catulle, tibi molestum est:
otio exsultas nimiumque gestis:
otium et reges prius et beatas
perdidit urbes.