Egnatius, mivel fehérfogú, folyton
nevet. Ha törvényszéki tárgyaláson van,
ha szól a védő és a hallgatóság sír,
ő csak nevet. Fiát siratja, jajgatva
a máglya mellett árva anyja, gyászolja
egyetlenét, ő csak nevet, s akárhol van,
akármi éri, bármit űz, betegsége
nevetni egyre; gondolom, nem ízléses,
nem is finom. Egnatius, derék fickó,
figyelj szavamra: Róma sarja volnál bár,
s akár szabin, vagy tíburi, dagadt etruszk
vagy vastag umber, lánuvin, sötétbőrű
s agyarral ékes, transzpadán, miként én is,
vagy bárki más, ki tiszta vízzel ápolja
fogát, bizony nem értenélek akkor sem,
mert nincs butább az oktalan vigyorgásnál.
De keltiber vagy és a keltiber földön,
ki mit vizel, be szokta véle dörzsölni
reggel fogát s vöröslő foghúsát éppúgy:
minél fehérebb hát fogad, te annál több
vizeletet nyelsz, csillogása ezt mondja.

Egnatius, quod candidos habet dentes,
renidet usque quaque. Si ad rei ventum est
subsellium, cum orator excitat fletum,
renidet ille; si ad pii rogum fili
lugetur, orba cum flet unicum mater,
renidet ille. Quidquid est, ubicumque est,
quodcumque agit, renidet: hunc habet morbum,
neque elegantem, ut arbitror, neque urbanum.
Quare monendum est te mihi, bone Egnati.
Si urbanus esses aut Sabinus aut Tiburs
aut pinguis Vmber aut obesus Etruscus
aut Lanuvinus ater atque dentatus
aut Transpadanus, ut meos quoque attingam,
aut quilubet, qui puriter lavit dentes,
tamen renidere usque quaque te nollem:
nam risu inepto res ineptior nulla est.
Nunc Celtiber es: Celtiberia in terra,
quod quisque minxit, hoc sibi solet mane
dentem atque russam defricare gingivam,
ut quo iste vester expolitior dens est,
hoc te amplius bibisse praedicet loti.