Ó, Sirmio, te gyöngyszemecske minden szép
sziget meg félsziget között, ahányat csak
Neptun tavon vagy óceánokon hordoz,
milyen vidáman, boldogan kereslek föl,
alig hiszek szememnek is, hogy elhagytam
Bithyniát s ma újra látlak épségben.
Mi boldogítobb, mint a gondot elszórni,
mikor kitisztul elgyötört agyunk, messze
földről jövünk meg otthonunkba fáradtan
és annyiszor kívánt ágyunkba fekszünk le ?
Kárpótol összes fáradalmainkért ez.
Szép Sirmio, örülj uradnak, üdvözlégy,
örüljetek ti is, ti lyd habok, szóljon
minden kacaj, mi bennetek van, egyszerre.

Paene insularum, Sirmio, Insularumque
ocelle, quascumque in liquentibus stagnis
marique vasto fert uterque neptunus,
quam te libenter quamque laetus inviso,
vix mi ipse credens Thyniam atque Bithynos
liquisse campos et videre te in tuto.
O quid solutis est beatius curis,
cum mens onus reponit, ac peregrino
labore fessi venimus larem ad nostrum,
desideratoque acquiescimus lecto?
Hoc est quod unum est pro laboribus tantis.
Salve, o venusta Sirmio, atque ero gaude
gaudente; vosque, o Lydiae lacus undae,
ridete quidquid est dome cachinnorum.