Varus barátom, ismered jól Suffénust,
ki bájosan cseveg, s olyan nagyon művelt,
s ki verset is gyárt és a többi költőnél
termékenyebb: tízezret is, ha nem többet
végig leírt már, gondolom, s nem is holmi
ringy-rongy papírra, nem, hanem nagyon pompás
anyagra: új a könyve, új a rúd és szép
piros zsinorja van, csiszolta horzskővel,
meghúzta ólommal sorát. De olvasd csak,
s e művelt és finom Suffénus, úgy látod,
csak kecskepásztor, vagy kapás, ilyen szörnyen
megváltozott. Mi légyen ez ? Ki csak nemrég
még ötletes világfi volt, vagy annál több,
bizony sületlenebb a sült parasztnál is,
ha versbe fog, de mégse boldogabb máskor,
mint akkor, hogyha verset ír: miként örvend
s milyen nagyon csodálja önmagát érte.
Így tévedünk mi is bizony, s oly ember nincs,
ki egybe-másba nem lehetne Suffénus.
Saját hibáját senki nincs, ki nem hordja:
De biz batyunk hátsó felét sosem látjuk.

Suffenus iste, Vare, quem probe nosti,
homo est venustus et dicax et urbanus,
idemque longe plurimos facit versus.
Puto esse ego illi milia aut decem aut plura
perscripta, nec sic ut fit in palimpsesto
relata: cartae regiae, novi libri,
novi umbilici, lora rubra, membranae,
derecta plumbo et pumice omnia aequata.
Haec cum legas tu, bellus ille et urbanus
suffenus unus caprimulgus aut fossor
rursus videtur: tantum abhorret ac mutat.
Hoc quid putemus esse? Qui modo scurra
aut si quid hac re scitius videbatur,
idem infaceto est infacetior rure,
simul poemata attigit, neque idem umquam
aeque est beatus ac poema cum scribit:
tam gaudet in se tamque se ipse miratur.
Nimirum idem omnes fallimur, neque est quisquam
quem non in aliqua re videre Suffenum
possis. Suus cuique attributus est error;
sed non videmus manticae quod tergo est.