Marrucinus, a balkezed nagyon rossz
dolgot művel: a víg borozgatóknak
kendőit lopod el, ha nem figyelnek.
Jó élcnek hiszed ezt ? te bárgyú, tévedsz:
íztelen dolog és alávalóság.
Nem hiszel nekem ? Íme, itt a bátyád,
Pollio, aki kész fizetni teljes
egy talentumot is, hogy elfeledjék
tolvajlásaid: ő valóban élces
s tud tréfálni, ha tréfa kell. Tehát vagy
sokszáz hendecasyllabusra számíts,
vagy küldd vissza azonnal azt a kendőt,
mely kedves nekem, ám nem önmagáért:
emléktárgy, szeretett barátom adta.
Mert kendőket adott nekem Fabullus
és Veranius is, Hibériából
küldték s most ezeket szeretnem úgy kell,
mint Veraniusom s Fabullusocskám.

Marrucine Asini, manu sinistra
non belle uteris: in ioco atque vino
tollis lintea neglegentiorum.
Hoc salsum esse putas? Fugit te, inepte:
quamvis sordida res et invenusta est.
Non credis mihi? Crede Pollioni
fratri, qui tua furta vel talento
mutari velit - est enim leporum
differtus puer ac facetiarum.
Quare aut hendecasyllabos trecentos
exspecta, aut mihi linteum remitte,
quod me no movet aestimatione,
verum est mnemosynum mei sodalis.
Nam sudaria Saetaba ex Hiberis
miserunt mihi muneri Fabullus
Et Veranius; haec amem necesse est
ut Veraniolum meum et Fabullum.