Buzgó lélekkel nem is egyszer versre vadásztam,
hogy neked elküldjem Kallimakhosz dalait;
gondoltam: tán megszelídülsz és vad nyilaiddal
nem törsz majd ezután egyre fejemre, de most
Gellius, úgy látom, hogy kárbaveszett ez a munkám
s esdekléseimet semmibevette szíved.
Nem baj, dárdádat köpenyemmel felfogom, ám te
megbűnhődöl, mert téged elér az enyém.

Saepe tibi studioso animo venante requirens
carmina uti possem mittere Battiadae,
qui te lenirem nobis, neu conarere
tela infesta meum mittere in usque caput,
hunc uideo mihi nunc frustra sumptum esse laborem,
Gelli, nec nostras hic ualuisse preces.
contra nos tela ista tua evitabimus amitha
at fixus nostris tu dabis supplicium.