Ó, ki élsz, Urania gyermeke,
s gyönge szűzet a férfihoz
rablasz, ó, Hymenaios, ó,
ó, Hymen, Hymenaios,

ékesítse a homlokod
édesillatu szép szirom,
oltsd fel lángszinü fátyladat,
s vígan jöjj ide, hófehér
lábon sárga saruddal,

serkenj víg napodon hamar,
nászdalt zengeni ne késlekedj,
csengő hangodon énekelj,
talpad verje a föld porát,
csóválj fáklyavirágot.

Mert ma Vinia szép, akár
Cyprusban lakozó Venus,
phryg bíró elibé jövő -
Manlius felesége lesz,
jó jelt kapva, nemes szűz;

fürtös ággal eképp ragyog,
csillog Ázsia mirtusa,
mit Hamadryasok raja
harmat cseppjeivel nevel
játékul magának.

Jer hát, hagyd oda Thespiae
szikláját, a boióti föld
barlangját, melyet ott fölül
nimfa öntöz, a bővizű,
hűsítő Aganippe,

és ki férje után eped,
otthonába vezesd a nőt,
kösd szívét szerelemmel úgy,
mint fát köti-fonja át
szívós és buja repkény.

S tiszta szűzek, akikre még
vár a násznap, együtt velem
mind mondjátok e verseket
mértékben: „Hymen, ó, Hymen,
ó, Hymen, Hymenaios”,

hadd jőjjön szivesebben így,
hallva, hogy feladatra már
hívjátok őt, a kegyes Venus
hírnökét, ki az érdemes
nászok összekötője.

Istenek közül egy van-e,
kit szeretve szerelmesek
inkább hívnak? az emberek
többre tartanak? Ó, Hymen,
ó, Hymen, Hymenaios.

Magzatához az agg szülő
téged szólogat, ifju szűz
köntösét neked oldja meg,
téged tisztel az ifju férj,
tőled várva parancsot.

Anyja karjaiból hozott
bimbózó fiatal leányt
adsz karjába a lángoló
ifjúnak, Hymen, ó, Hymen,
ó, Hymen, Hymenaios.

Nélküled sosem éri el
jó hírrel gyönyörét Venus:
és eléri ha azt te is
kívánod. Vetekedni íly
istennel ki merészel?

Nélküled soha gyermeket
ház nem ad, soha sarjadék
nem lesz támasza, csak ha te
kívánod. Vetekedni íly
istennel ki merészel?

És a föld, ha nem ismeri
szentséged, nem ad őröket
védelmül soha, csak ha te
kívánod. Vetekedni íly
istennel ki merészel?

Nyissatok kapuzárakat,
itt a szűz. Ragyogó sörényt
ráznak, nézd, a szövétnekek!
- - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - -

- - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - -
szép szemérem akassza meg:
mégis sír, mialatt figyel,
mert indulnia kell már.

Már ne sírj. Az a félelem
nem gyötörheti lelked, Au-
runculeia, hogy ékesebb
asszony látja az Óceán
napját kelni az égre.

Úgy állsz itt, ahogy illatos
jácint díszlik a gazdag úr
sok szép tarka virága közt.
Csakhogy késel, a nap szökik:
lépj körünkbe, menyasszony.

Lépj menyasszony elő, ha már
úgy tetszik neked is, figyelj
szózatunkra. Arany sörényt
ráznak, nézd, a szövétnekek:
lépj körünbe, menyasszony.

Nem lesz már szive hűtelen,
máshoz nem köti vágya, nem,
nem kerget soha rút gyönyört,
zsenge melledet el sem is
hagyja éjjel a férjed.

Mint borinda a fát, mi ott
nő mellette, körülköti
gyöngéden, te is úgy fonod
őt körül. De a nap szökik:
lépj körünkbe, menyasszony.

Ó. nászágy, te az emberek
- - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - -
hólábú kerevettel.

Mennyi és milyen élvezet
várja véled a férjedet,
tűnő éj idején örül
s napközbeni. De a nap szökik:
lépj körünkbe, menyasszony.

Rajta, fáklyavívő fiúk,
itt leng, látom, a lángszinű
fátyol. Zengjetek éneket:
„io, Hymen, Hymenaios, ó,
io, Hymen, Hymenaios.”

Már ne késsen a csintalan
fescenníumi tréfaszó,
és dióit a szépfiú
szolgáktól ne tagadja meg,
elpártolt ura tőle.

Ágyastárs fiu, oszd diód
szét a szolgafiúk között,
játszottál eleget vele:
már szolgálja Talasiust.
Gazdád szépe, diót adj.

Nem kellett tanya-küldte nő
tegnap és ma, te szépfiú,
néked: jaj, ma szakálladat
borbély kése kaparja le.
Gazdád szépe, diót adj.

Mondják rólad is, illatos
férj, hogy szépfiudat nehéz
elhagynod, node légy erős.
Io, Hymen, Hymenaios, ó,
io, Hymen, Hymenaios.

Tudjuk, hogy csak az engedett
játék volt öromöd, de most
férj vagy s már ugyanaz tilos.
Io, Hymen, Hymenaios, ó,
io, Hymen, Hymenaios.

És, mit férjed akar, leány,
tőled, meg ne tagadd soha,
hogy másutt ne keresse azt.
Io, Hymen, Hymenaios, ó,
io, Hymen, Hymenaios.

Lásd, kinccsel tele, boldogan
vár rád hitvesed otthona,
engedd, hogy tegye kedvedet
(io, Hymen, Hymenaios, ó,
io, Hymen, Hymenaios),

míg a vénkor elérkezik,
és mindenre igent felel,
bólongatva, fehér feje.
Io, Hymen, Hymenaios, ó,
io, Hymen, Hymenaios.

Jó jellel vigyed át arany
lábacskád a küszöb fölött,
lépj már át a csiszolt kapun.
Io, Hymen, Hymenaios, ó,
io, Hymen, Hymenaios.

Férjed, nézd, odabent hever
bíbor vánkoson, érted ég,
vágyva várakozik reád.
Io, Hymen, Hymenaios, ó,
io, Hymen, Hymenaios.

Őt sem perzseli lankadóbb
láng, mint téged, a tűz szivét
még mélyebben emészti csak.
Io, Hymen, Hymenaios, ó,
io, Hymen, Hymenaios.

Szép karját a leánynak itt
engedd el, te nemes fiú:
férje ágya fogadja már.
Io, Hymen, Hymenaios, ó,
io, Hymen, Hymenaios.

Aggokkal frigyesült derék
asszonyok, ti a zsenge lányt
fektessétek az ágyra jól.
Io, Hymen, Hymenaios, ó,
io, Hymen, Hymenaios.

Most már rajta, jöhetsz, te férj:
nászágyon hever asszonyod,
arca nyiladozó virág,
mint fehér liliom ragyog,
vagy mint sárgaarany mák.

Csakhogy (égbeli istenek
úgy segéljenek!) éppolyan
szép vagy, férj! Venus éppenúgy
gondol rád. De a nap szökik:
rajta, már ne maradj el.

Lám, nem késlekedel sokat,
itt jössz már. A kegyes Venus
pártoljon, mivel azt, amit
kívánsz, nyíltan el is veszed,
szép vágyad sose rejted.

Afrikában a porszemek
számát tudja előbb meg az,
s fénylő csillagokét, aki
számtalan mulatástokat
megszámlálni kívánná.

Kényetekre mulassatok
s gyermeket hamar adjatok.
Nem szabad, hogy az ősi név
gyermek nélkül enyésszen el:
újhodjék szakadatlan.

Kis Torquatus - a vágyam ez -
édesanyja ölében ül,
kis karját odanyújtja majd
apjának s nevet édesen
félignyílt ajakával.

Apja Manlius: őreá
üssön; s az, ki nem ismeri,
így ismerje föl; anyja jó
hírét tárja világ elé
arcával csecsemője.

Nemzetsége a jó anya
hírével legyen oly dicsért,
mint volt Telemachos, kinek
anyja, Penelope, dicső
hírét hagyta örökbe.

Ajtót zárjatok, ó, szüzek,
játszottunk eleget. Derék
házasok, legyen éltetek
szép, élvezze az ifjukort
nemszűnő szerelemben.

Collis o Heliconii
cultor, Vraniae genus,
qui rapis teneram ad virum
virginem, o Hymenaee Hymen,
o Hymen Hymenaee;

cinge tempora floribus
suave olentis amaraci,
flammeum cape laetus, huc
huc veni, niveo gerens
luteum pede soccum;

excitusque hilari die,
nuptialia concinens
voce carmina tinnula,
pelle humum pedibus, manu
pineam quate taedam.

namque Iunia Manlio,
qualis Idalium colens
venit ad Phrygium Venus
iudicem, bona cum bona
nubet alite uirgo,

floridis velut enitens
myrtus Asia ramulis
quos Hamadryades deae
ludicrum sibi roscido
nutriunt umore.

quare age, huc aditum ferens,
perge linquere Thespiae
rupis Aonios specus,
nympha quos super irrigat
frigerans Aganippe.

ac domum dominam uoca
coniugis cupidam novi,
mentem amore revinciens,
ut tenax hedera huc et huc
arborem implicat errans.

vosque item simul, integrae
virgines, quibus advenit
par dies, agite in modum
dicite, o Hymenaee Hymen,
o Hymen Hymenaee.

ut libentius, audiens
se citarier ad suum
munus, huc aditum ferat
dux bonae Veneris, boni
coniugator amoris.

quis deus magis est ama-
tis petendus amantibus?
quem colent homines magis
caelitum, o Hymenaee Hymen,
o Hymen Hymenaee?

te suis tremulus parens
inuocat, tibi uirgines
zonula solvunt sinus,
te timens cupida novos
captat aure maritus.

tu fero iuveni in manus
floridam ipse puellulam
dedis a gremio suae
matris, o Hymenaee Hymen,
o Hymen Hymenaee.

nil potest sine te Venus,
fama quod bona comprobet,
commodi capere, at potest
te volente. quis huic deo
compararier ausit?

nulla quit sine te domus
liberos dare, nec parens
stirpe nitier; ac potest
te volente. quis huic deo
compararier ausit?

quae tuis careat sacris,
non queat dare praesides
terra finibus: at queat
te volente. quis huic deo
compararier ausit?

claustra pandite ianuae.
virgo adest. viden ut faces
splendidas quatiunt comas?
. . . . . . . .
. . . . . .

. . . . . . . .
. . . . . . . .
tardet ingenuus pudor.
quem tamen magis audiens,
flet quod ire necesse est.

flere desine. non tibi Au-
runculeia periculum est,
ne qua femina pulcrior
clarum ab Oceano diem
viderit venientem.

talis in vario solet
diuitis domini hortulo
stare flos hyacinthinus.
sed moraris, abit dies.
prodeas nova nupta.

prodeas nova nupta, si
iam videtur, et audias
nostra verba. viden? faces aureas quatiunt comas:
prodeas nova nupta.

non tuus levis in mala
deditus uir adultera,
probra turpia persequens,
a tuis teneris volet
secubare papillis,

lenta sed velut adsitas
vitis implicat arbores,
implicabitur in tuum
complexum. sed abit dies:
prodeas nova nupta.

o cubile, quod omnibus
. . . . . . .
. . . . . . .
. . . . . . .
candido pede lecti,

quae tuo veniunt ero,
quanta gaudia, quae vaga
nocte, quae medio die
gaudeat! sed abit dies:
prodeas noua nupta.

tollite, o pueri, faces:
flammeum video venire.
ite concinite in modum
'io Hymen Hymenaee io,
io Hymen Hymenaee.'

ne diu taceat procax
Fescennina iocatio,
nec nuces pueris neget
desertum domini audiens
concubinus amorem.

da nuces pueris, iners
concubine! satis diu
lusisti nucibus: lubet
iam seruire Talasio.
concubine, nuces da.

sordebant tibi villicae,
concubine, hodie atque heri:
nunc tuum cinerarius
tondet os. miser a miser
concubine, nuces da.

diceris male te a tuis
unguentate glabris marite
abstinere, sed abstine.
io Hymen Hymenaee io,
io Hymen Hymenaee.

scimus haec tibi quae licent
sola cognita, sed marito
ista non eadem licent.
io Hymen Hymenaee io,
io Hymen Hymenaee.

nupta, tu quoque quae tuus
vir petet caue ne neges,
ni petitum aliunde eat.
io Hymen Hymenaee io,
io Hymen Hymenaee.

en tibi domus ut potens
et beata viri tui,
quae tibi sine serviat
(io Hymen Hymenaee io,
io Hymen Hymenaee)

usque dum tremulum movens
cana tempus anilitas
omnia omnibus annuit.
io Hymen Hymenaee io,
io Hymen Hymenaee.

transfer omine cum bono
limen aureolos pedes,
rasilemque subi forem.
io Hymen Hymenaee io,
io Hymen Hymenaee.

aspice intus ut accubans
vir tuus Tyrio in toro
totus immineat tibi.
io Hymen Hymenaee io,
io Hymen Hymenaee.

illi non minus ac tibi
pectore uritur intimo
flamma, sed penite magis.
io Hymen Hymenaee io,
io Hymen Hymenaee.

mitte brachiolum teres,
praetextate, puellulae:
iam cubile adeat uiri.
io Hymen Hymenaee io,
io Hymen Hymenaee.

vos bonae senibus viris
cognitae bene feminae,
collocate puellulam.
io Hymen Hymenaee io,
io Hymen Hymenaee.

iam licet venias, marite:
uxor in thalamo tibi est,
ore floridulo nitens,
alba parthenice velut
luteumve papauer.

at, marite, ita me iuvent
caelites, nihilo minus
pulcer es, neque te Venus
neglegit. sed abit dies:
perge, ne remorare.

non diu remoratus es:
iam uenis. bona te Venus
iuverit, quoniam palam
quod cupis cupis, et bonum
non abscondis amorem.

ille pulveris Africi
siderumque micantium
subducat numerum prius,
qui uestri numerare volt
multa milia ludi.

ludite ut lubet, et brevi
liberos date. non decet
tam vetus sine liberis
nomen esse, sed indidem
semper ingenerari.

Torquatus volo parvulus
matris e gremio suae
porrigens teneras manus
dulce rideat ad patrem
semihiante labello.

sit suo similis patri
Manlio et facile insciis
noscitetur ab omnibus,
et pudicitiam suae
matris indicet ore.

talis illius a bona
matre laus genus approbet,
qualis unica ab optima
matre Telemacho manet
fama Penelopeo.

claudite ostia, virgines:
lusimus satis. at boni
coniuges, bene uivite et
munere assiduo ualentem
exercete iuventam.